János a pincér

Szombat este kisebb magyar társaság jött össze egy igencsak autentikus osztrák bisztróban Brooklynban, az Atlantic súgárúttól nem messze. Nemtom miért, de nekem egész este az étterem hangulata miatt prágai flasheim voltak, a pincérek pedig magyarul beszéltek... A társaság nagyon jó volt, sokat nevettünk, kajáltunk, még paprikás csirke is volt, bár, kevés volt benne a piros paprika és a tejföl...

Oly annyira beloptuk János szivébe magunkat, hogy a ház vedégei lettünk, jött a pezsgő, a lekváros palacsinta, a túros gombóc, bár már mindenki tele volt, de muszáj volt megenni, ha már megtiszteltek vele....

János február óta dolgozik hetente 6 napot ezen helzen. A magyar lány nevét nem kaptam el, nagyon csinos volt, hosszú vörös haja összefogva, tökéltetes modor, bármelyik budapest étterem megirigyelehetné. na, de elég volt a csajozásból. Szóval János odasszól az asztaltársasághoz, hogy milyen aranyosak vagyunk... erre kérdem, ezt hogy érti?

A válasza nem volt egyértelmű, vagy már a 3. sör után én nem voltam a helyzet magaslatán, a lényeg, hogy ritkán lát magyar társaságot, akik közösen eljárnak és jól tudják érezni magukat, ahelyett, hogy panaszkodnának. Abban teljesen egyet értettünk, hogy sajnos külföldön nem nagyon összetartó nemzet a magyar szemben a kinaiakkal vagy a japánokkal. na jó, ők a másik véglet... furcsa, egy német csaj pont ugyanezt mondta a németekről is...

János a pincér luxun hajón szolgált pár évet, volt kapcsolat, aminek révén nehezen, de sikerült munkavállalásit szerezni. Akinek nincs az rendkivül ki van szolgáltatva minden szempontból. nem is tudom, hogy a "globális rabszolga" vagy a "gyökérnélküli paraszt" lenne a jobb kifejezés erre a csoportra, ha 21. századi történelem könyvet olvasnánk. Ha valaki véletlenül tud rá jobb kifejezést, akkor küldje el nekem lécci.

János barátai közül sokan hazamentek mert nem tudtak boldogulni... hát, igen, nem könnyű, se itt, se ott...