A kutyám Zed...

Volt egyszer egy fönököm, igazából a fönököm-fönöke, akit mindig is szivből utáltam mert egy vén sóher, képmutató, (ön)zsebmendeszer volt. Mindenesetre sohase fejtem le amit a kutyákról mondott. Utálta őket mert szerinte minden kutya oportunista. Megjegyzem, akkoriban nem volt kutyám...

Nos, ma már tudományosan cáfolni tudom állitását, annak ellenére, hogy Zed akit Maki talált egy hideg, átmulatott januári hajnalon 2000-ben a Nyugati aluljárójában immár hivatalosan is New York-i kutya lett. Pedig nem mondható fajta tisztának éppen :))

Látni kellet volna, ahogy a JFK-n a 155-ös hangárban 7 emeltnyi magas IKEA tipusú raktárban jön a targonca amin egy darab ketrecben ott volt Zed, nem is tudom hány oltás, papirmunka, és 9 órás repülő út után. Megszeppenve, riadtan, bebujva a sarokba, csupán két kis apró szeme tükrözte vissza az éjszakai sárgá fényű lámpa fényt. De, ahogy benyúltam a ketrecbe, hogy felemeljem, azonnal megismert és ahogyb a felszabadito csapatokat ünneplik, na nem úgy minta amerikaikat irakban, iszonyatosan felpörgött. Bevallom, nagyot dobbant a szivem és éreztem ahogy a tonnás kő leesik róla...